Jelena leült velem szembe az asztalhoz, és mint az előbb ugyanazzal a kecsességgel tette keresztbe a lábát. A pincérnek intve vörösbort rendelt és elővette a vörös ruhájához illő kis vörös retiküljéből a kis szürke diktafonját.
Kezdhetjük az interjút John? – hangzottak el a szavak a ruhájához és retiküljéhez teljesen illő égőpiros ajkai közül.
Pár másodperces szünet után, melyet parfümje bódító illata okozott, fejemmel továbbot intettem. Megnyomta a kis piros jellel ellátott gombot és a kis szerkezet halk zúgásba kezdet.
-Szóval John mi a becsületes neve?
-John G. Cockey. – válaszoltam a kezdő riportalanyok bátortalanságával.
-Mit rejt az a G. John?
-Gunnardóttir.
-Gunnardóttir? - kérdezte meglepve szemöldökét összevonva.
-Igen-igen édesanyám izlandi származású és felvettem az ő vezetéknevét is.
-És hol született? Beszél izlandiul? Van egyáltalán ilyen nyelv? – tette fel kérdését minden porcikájából árad a fortély.
-Igen van és beszélem is. Rejkjavikban születtem.
-Beszél még nyelveket ezeken kívül John? – kérdezte Jelena és nyelvével végig simította a borospohár szélét.  
-Beszélek angolul, izlandiul, magyarul, japánul és oroszul.
-Kérem, mondjon valamit nekem izlandiul John. – Jelena testi utalásaiból sugárzik az ármánykodás. Elég nehéz volt komolyan venni.
-Tetter venter.-  mondtam neki szívből áradó érzékiséggel.
-Ez mit jelent John?
-Úriember nem mondja ki hölgy jelenlétében. – feleltem mérsékelt mosollyal a szám szélén. A mosolyom viszont nem a flört része inkább  a szóviccnek szólt amit elsütöttem. A tetter venter jelentése ugyanis rossz kutya.
-Említetted John hogy… nem baj hogy tegezlek? - emelve fel a poharát a válaszomra várva.
-Ugyan Jelena már kérni akartam. Én is megemeltem poharam és koccintottunk.
-Szóval említetted, hogy beszélsz japánul. – kicsit előredőlve, dekoltázsa egyre mélyebbnek hat.
-Igen – feleltem a szemére koncentrálva
-Hogyan ismerkedtél meg ezzel a nyelvvel?
-Négy éve kerültem át a cégünk kapcsán egy másik vállalathoz Angliából Japánba.
-Mivel foglalkozol John? – még előrébb hajolva
-Könyvelő vagyok. – Feleltem tudva, hogy megnyertem ezt a csatát
-És most mit keresel itt Oroszországban?
A karórámra nézve láttam hogy már 3:15.
- sajnálom de, mennem kell. - öblítve az utolsó falatot az ebédemből az utolsó korty vörösborral és Jelena legnagyobb meglepetésére felálltam az asztalhoz kifizettem mindkettőnk számláját.
-Látjuk egymást újra?
-Közelhajoltam a diktafonhoz és Jelenára nézve odasúgtam – Nem. – ezzel elindultam az ajtófelé kinyitottam ernyőmet és elindultam felkutatni a St. Marianne teret remélve, hogy háromnegyed óra alatt odaérek.